Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Boris Johnson háromszor próbálta elérni az előrehozott választás kiírását, mindeddig sikertelenül.
Támogatja a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt az előrehozott parlamenti választás kiírását – írta az Euronews magyar nyelvű kiadása. Jeremy Corbyn, a Labour vezetője a párt árnyékkormányának keddi ülése után jelentette be a döntést.
A portál hozzáteszi, hogy a bejelentésnek különös jelentőséget ad, hogy Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök eddig háromszor próbálkozott az előrehozott választás kiírásának parlamenti elfogadtatásával, mindháromszor sikertelenül. A választási törvény alapján ugyanis ehhez az alsóházi képviselők kétharmadának jóváhagyása szükséges, és ez elengedhetetlenné tette, hogy a Munkáspárt is megszavazza a javaslatot.
A Labour azonban eddig rendre elzárkózott Johnson indítványának elfogadásától, azzal az elsődleges érvvel, hogy a választás előtt ki kell zárni a brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen megszűnését.
Jeremy Corbyn végül bejelentette: mivel az Európai Unió előző nap beleegyezett a brexit elhalasztásába három hónappal, megszűnt a rendezetlen kilépés lehetősége, és így teljesült a Munkáspárt által szabott feltétel.